Önbizalom

Tükröm-tükröm ......................... Ugye ismeritek ezt a mondatot a Hófehérke és a hét törpe meséből?

Talán 7-8 éves lehetettem, amikor először megkérdeztem a tükrömet, de volt olyan időszakom, amikor még tükörbe sem mertem nézni. Miért? Mert a tükör mindig azt válaszolta, hogy szép vagy szép vagy, de más sokkal szebb, okosabb, értelmesebb és én hittem a tükörnek. Pedig tiszta lélekkel, szeretettel és jósággal születtem, mint minden csecsemő.

Ahogy az évek teltek, fejlődő értelmem átvette az irányítást. A külső ingerek és hatások ráébresztettek arra, hogy mi a jó nekem. Az értelmem velem együtt növekedett és elnyomta a lelkem. Ő irányított, Ő mondta meg: mi a jó és nem engedte, hogy lássam valódi énem. Volt, hogy 42 kg-ra fogytam, de a tükör még mindig hatalmasnak mutatott. Folyamatosan el akarta hitetni velem, hogy nem kellek senkinek, nincs bennem semmi értékes, hogy én csak egy átlagos falusi lány vagyok. A lelkem mélyén azonban éreztem, hogy van valami más bennem, mint a többiekben. Nem tartoztam a birkanyájhoz, valahogy mindig kilógtam a sorból, vagy az öltözködésemmel, vagy a viselkedésemmel, vagy a gondolkodásommal. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én valamit létre fogok hozni, azt azonban még nem tudtam, hogy mit. Csak a zsigereimben éreztem. Környezetem sem tudta elfogadnia személyiségemet, mindig mondták: "Te olyan más vagy!"

Igen, mindig önálló életet szerettem volna, ezért soha senkitől nem kértem és nem is fogadtam el segítséget, ha tanácsot adtak, akkor azt személyes sértésnek vettem. Soha nem engedtem betekintést az életembe, mert féltem, hogy amint egy kicsit is rálátnak, meg akarják mondani, mit hogyan tegyek, jogot formálnak arra, hogy megmondják, hogyan kell élnem, gyermeket nevelni. Még így is kaptam hideget-meleget, de mivel sem anyagilag, sem erkölcsileg nem függtem tőlük, nem féltem a véleményemet elmondani. Utáltam, hogy megmondják, hogy mit csináljak. Voltak kitörési kísérleteim, de valami mindig visszarántott, még sem voltam elég bátor és mindig az számított, hogy mi lesz a másikkal.

2015-ben felborult az adok-kapok egyensúly. Úgy éreztem többet adok, mint kapok. Lehet, hogy én elvártam volna, hogy észrevegyék, de mindenki a saját sebeit nyalogatta. Nagyon jó adni, de végre már én is szeretnék kapni! Csak önmagamat hibáztatom, mert én adtam és soha nem jeleztem vissza, hogy én is szeretnék kapni. Személy szerint nekem sokkal nehezebb kérni és elfogadni. Meg kellett tanulnom, hogy elfogadjam a felém nyújtott segítséget és minden rossz érzés nélkül kérjek, ha szükségem van rá! Nagy megtapasztalás volt, hogy nem csak a családom, a barátaim, de az idegenek is szívesen segítenek, ha érzik, hogy szívből kérek és nem haszonszerzés céljából. Igen, tudom és hiszem, hogy az egyensúly csak akkor állhat helyre, hogy ha nem csak adok, de tudok kérni is és azt el tudom fogadni minden negatív érzés nélkül. Mindenkinek szüksége van adásra és kapásra, nem lehetek önző, hogy csak adok. Nincs jogom elvenni azt a felemelő érzést, nem tehetem meg, hogy nem fogadom el a felém nyújtott kezeket.

A legfontosabb, hogy el tudjam engedni a számomra kellemetlen terheket, elfogadjam mások döntéseit, ne ítélkezzek, felelősséget tudjak vállalni saját cselekedeteimért, nyissam meg a szívem kapuját, halljam lelkem szavát. Figyeljek a környezetemre, megbecsülést és szeretetet adjak és kapjak, ne vegyem el és oldjam meg mások feladatait, csak önmagamért vagyok felelős! Jelenleg a gyakorlás útján haladok, félelem nélkül mondom el az érzéseimet, gondolataimat. Megvallom, kicsit kanyargósan, több megtapasztalással jutottam el erre az állapotra. Mint minden változás ez sem tetszik mindenkinek, de tudom, hogy nem másnak kell megfelelni, pont ez a lényeg: a KELL! NEM KELL! Én döntök, én vagyok a felelős, nálam van a választás lehetősége!

Most már reggelente bátran bele tudok nézni a tükörbe és bátran felteszem a kérdésemet: "Tükröm-tükröm mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken?" És képzeljétek mi a válasz! Vagy már tudjátok? Elárulom: Nincs nálad szebb, okosabb és bátrabb, szerethetőbb. De ne feledjétek, hogy a tükör néha homályosodik. Ne ijedjetek meg, mert csak egy kis ecetes ruhával, ha áttörlitek, úgy fog csillogni, mint újkorában. Mindig bátran nézhettek bele, mert ti döntitek el, hogy minek, kinek és milyennek látjátok magatokat. Ti vagytok a felelősek önmagatokért!!!!